Kedves Barátaink!

Ezúton szeretném veletek tudatni, hogy 2010. 05. 24-én úgy döntöttem, kiszállok a Sing Sing + zenekarból.
Ennek okait nem szeretném hosszan leírni, mert ez csak arra az öt emberre tartozik, akik a zenekarban vannak.
Bizonyos idő elteltével körvonalazódott, hogy sajnos nem ugyanaz az út és nem ugyanaz a cél.
Az alap elképzelésem egy olyan zenekar volt 2007-ben, ami a legendás Sing Sing zenekar dalait tovább viszi (Törvények Nélkül Sing Sing Tribute) és talán még magamnak sem akartam bevallani, de már akkor játszottam a gondolattal, hogy egyszer csak sikerül a régi tagokban valamit felébresztenem és megmozgatnom annyira, hogy újra kiálljanak a saját dalaikkal, talán velem együtt, egy bandában, és ha belegondolok ez sikerült is. Mondhatnám, hogy elértem azt, ami egy vágyam volt, hiszen ha nem is 100%-ig, de már színpadon van pár tag.
Ellenben a nézeteink sajnos nem egyeznek, ami rendben is van, más a mozgatórugó és más a motíváció a zenekaron belül, aminek okait tényleg nem lenne etikus közölnöm. Döntésemnek nincs oka ahhoz, hogy Abaházi Csaba vendégénekesként elvállalt egy koncertet, ez két egymástól független történet. Megköszönve ezt a pár hónap együttműködést távozom mint alapító, zenekarvezető, frontember.

További minden jót a csapatnak!

Czöndör Zsolt

________________________________________________________________________
 
________________________________________________________________________
 

Cikk a Rockerek.hu-n:
SingSing+ a Rocktogonban

________________________________________________________________________
  Koncertbeszámoló a budapesti Rocktogon buliról a Rocközön honlapján:
http://www.rockozon.com/
________________________________________________________________________
 
Néhány kép a galériában a Wigwamos IHM-es koncertről
________________________________________________________________________
  A debreceni Rock-Ness hanglemezbolt kerdeseire Zsolt valaszolt, a http://www.rockness.eu/Dosszie/ oldalon olvasható.
________________________________________________________________________
  A METAL HAMMER dec.-jan. dupla számában interjú olvasható a SING SING + zenekarról.
________________________________________________________________________
 
Üdvözlünk a Sing Sing + honlapján!
 

Volt egy banda, ami beírta magát a magyar rocktörténelembe és feloszlásával nagy űrt hagyott maga után.
A dalok, melyekre ezrek tomboltak számtalan koncerten és turnén, a mai napig nem merültek feledésbe, és már az új generáció is ismeri, de lemaradtak pár évvel, hogy élőben is élvezhessék és üvöltsék az Életfogytig Rock and Roll-t.
Hát ennek most vége!
Újra szinpadra állt pár alapító tag a régi műsorral, a régi dalokkal, a régi lendülettel, de új barátokkal, hogy a valaha "Börtönöm a Sing Sing" szleng bizonyítást nyerjen.
 
Várunk téged sok szeretettel a bulikon, melyekről rekedten fogsz hazamenni azt garantáljuk!
 
Üdv!
 
________________________________________________________________________
 
 
SING SING + 2009 • design: Infosystem CDS